Persze egy nappal a kirándulás előtt sikerült megtalálnom azt a helyet, ahol többet nem eszem. Maradjunk ennyiben és akkor mindenki jól jár. Ennél azért persze több kell ahhoz, hogy engem meggátoljon a dolgokban. Mindenesetre így hakniztam végig a hétvégét.  

Szóval Jixianba mentünk el kirándulni, ami elvileg két óra autóval, mondjuk volt ez 3 is, igaz volt benne egy pisi szünet is nagyjából félúton. Amikor kiléptem a lakásból póló volt rajtam, mert annyira meleg volt, amikor a busz beindította a motort már pulóver, mert elkezdett ömleni az eső. Jó kis kiránduló idő, de hát mit számít.  Buszút nagyrészét végig aludtam, mert kb. korábban kellett kelnem, mintha dolgozni mentem volna. A szállás pedig tök jó volt és csak mi voltunk. Ja igen, a brit srác nem jött végül, mert előző este túl sokat ivott és valami haverjánál ébredt félhatkor és képtelen volt összekaparni magát, ezért végül az amerikai sráccal tettek egy szobába, ami jónak indult, de azért mégsem volt annyira az. Rettentő zárkózott, végig a szobában volt és nem csinált semmit se, pedig én igazán próbáltam vele beszélgetni. Néha sikerült is egy-egy small talkot kialakítanom vele. Majd még dolgozunk rajta. Nyáron vagy jobb időben tényleg nagyon jó lehet ez a hely, de ehhez tudnod kell, hogy ott keresd. Még medencéjük is volt, bár látszott, hogy ez még azért bőven kiépülőben van.

Miután odaértünk természetesen a legfontosabb dologgal kezdtünk az ebéddel. Iszonyatosan jó kaják voltak. Mindent kipróbálok, egyszer legalábbis. Volt hal, meg mindenféle specialitás, körbe ültük a forgóasztalt, leszámítva a szerzeteseket, akik a főnökasszonnyal külön ettek egy másik szobában. Viszont velünk volt Ceffa is!! Akiről így legalább kiderült, hogy tök aranyos és kedves is.

Ebéd után volt egy pihenő, baromi jót aludtam, aztán lementem és meghallgattam a tulaj néni történetét arról, hogy itt a kőfestés művészete megy. Közben pedig rettentő finom jázmin teát kortyolgattam!

Aztán arról volt szó, hogy elmegyünk kirándulni valamerre, de annyira esett, hogy ebből nem lett semmi. Viszont így a mester úgy döntött, hogy pont ideje van egy tanításnak. Na most bevallom őszintén, hogy ezeket a kicsit elvont kínai buddhista dolgokat nehezen értem kínaiul. A mester rá is kérdezett, hogy értettem-e mondtam, hogy igen, erre nevetett, hogy akkor elég jó vagyok, én meg rögtön javítottam magam nagyjábólra. Lényegében a szív természetéről beszélt. A szív a kínaiban kicsit a tudatot is jelenti. Olyanokat mondott, hogy minden pohár egyforma még is van olyan pohár, amit utálunk. Miért? Aztán arról is beszélt, hogy mi emberek tök egyformák vagyunk mindentől függetlenül és fontos a szív célja, hogy az „nemes” legyen. Aztán beszélt még a mahayanáról is, de azt nem értettem. Illetve utána mindenki hozzászólt és engem is kérdezgetett, hogy mit gondolok. Hát mivel egy darab Buddhista chengyut (közmondást) ismerek, ezért bedobtam azt. 四大皆空 (sidajiekong) nagyjából azt jelenti, hogy a világ illúzió, a dolgok nem valóságosak benne. Ettől egy kicsit ledobta az agyuk a láncot, hogy a fehér ember honnan tud ilyeneket. Utána pedig, hogy témához kapcsoljam, mondtam, hogy a szív természete az üresség, mivel alapjában véve üres és attól függ mi mivel töltjük meg. (空 a kong önmagában véve ürességet jelent.) Rá is csapott és elkezdett magyarázni az ürességről én pedig itt el is vesztettem a fonalat, mivel a beszélgetés szétszakadt kisebb csoportokra.

Ezután vacsora előtt a kínai kolleginával és az ukránnal úgy döntöttünk, hogy nem baj, hogy egy kicsit esik, azért sétálunk egyet a környéken. Csak azt felejtettem el, hogy a kínaiak 500m után kifulladnak. Mindenesetre elkószáltunk valamerre, na ott futottunk bele egy tehénbe/bikába, aki ugyan meg volt kötve, de azt hittem nekünk fog jönni. Mondhatni, hogy elég gyorsan is sasszéztunk el onnan, ráadásul kutya is volt, meg birka is.

Aztán jött a vacsora, ami megint eszméletlen jó volt! Nem akarom nagyon részletezni a kajákat, mert egyrészüket én se tudom, másrészt pedig ha belekezdek sose lesz vége ennek a bejegyzésnek. Azt azért jegyezzük fel, hogy minden étkezéshez kaptunk a környéken szedett speckó teából, ami 山楂茶 (shanzhacha, galagonya) volt és nekem baromira bejött. Szerencsére a kirándulás végén kaptam ajándékba egy doboznyit. Van itt ilyen hal egyben megsütve valami panírszerűben, meg sütőtök, meg apró rákok is voltak panírban, de full egyben, semmi tisztogatás. 

Aztán este én a karaoke helyett a mahjongot választottam, de nem ám ilyen fos asztalon játszottunk, hanem elektromos. Ott középen betolod a kockákat és az asztal összekeveri neked és sorban kitolja magát mindenki elé a rendezett kockákat! Elég menő volt. Kb. kétszer nyertem, az összes többit elveszítettem, de nyílt lapokkal játszottunk, mert még bőven van mit tanulni. Van 1-2 különleges szabály, ami aztán tökre össze tudja zavarni az egyszerű játékost. Mondjuk folyamatosan mondogatták, hogy milyen okos vagyok, sőt mivel a főnökasszony egyik barinőjével játszottunk, még ő is meg említette a dolgot neki, hogy milyen rettentő IQ készlettel rendelkezem, hogy a mahjongot is milyen hamar átláttam.

Aztán másnap reggel ez a kiülünk a teraszra egy kis jázmin teát kortyolgatni és nézzük a hegyet nekem nagyon adta. Jó lehet sznob vagyok, de imádtam.

Aztán jött a reggeli, amiről már csak azért is ideteszek egy képet, hogy ha már nagyon izgulnátok, hogy milyen egy kínai reggeli. Egyébként több féle is van, ez éppen ilyen.

Ettünk binget, ami egy palacsinta tésztaszerű valami, aztán van savanyított uborka, mondhatni marinált, meg tojás, azt mondjuk kihagytam meg ha figyeltek ott van az a három piros kis kocka. Elsőre azt gondoltam, hogy vagyunk vagy 10-en, hát mire elég az a 3 kis lószar darab. Aztán kiderült, hogy éppen hogy csak lecsippentesz a pálcikával belőle, mert rettentő intenzív íze van! Nem csipős, szerencsére, de nagyon erőteljes és karakteres. Nekem kifejezetten sok volt. Ja meg volt ez a kása szerű valami, de annak nagyjából semmilyen íze se volt, de ez kifejezetten a rossz semmilyen íz volt.

Aztán jött az Ibusz stílusú csoportos utaztatás. Ezt annyira nem szeretem, de hát 15 embert nehéz máshogy koordinálni. Elvittek minket valami kilátószerű perem részre, ahol megnézhettük a tájat.

Közben pedig a szerzetesek és a főnökasszonyék is énekeltek a buszban. Vagy inkább recitáltak, de amúgy egész kellemes volt. Itt van róla videó.

Aztán elvittek minket egy faluba, ez egy kő falu. Erről híres. Ott volt ez a szép fa is, de a legjobb az volt, hogy egy darabig mi néztük a látványosságokat, de egy ponton túl, mi magunk lettünk a látványosság. Azért három szerzetes, három fehér emberrel ritka, mint a fehér holló. Szóval mindenki minket nézett a faluban, a szerzetesekkel meg is álltak beszélgetni.

Ez pedig itt föntebb a 8 halhatatlan, aki átment a tengeren. Ők a falu szentjei, ha minden igaz. Van ez a mondás kínaiul 八仙过海 (baxianguohai) egész pontosan azt jelenti, amit az előbb írtam, átvitten pedig azt, hogy egy csapaton belül mindenki a legjobb képességeit használja a csapat javára. Tulajdonképpen így lehet elérni, hogy mindenki átérjen a tengeren.

Na most volt a faluban egy csomó kommunista fali kép, például a legnagyobb egy Maos volt, azt ide rakom, de a többivel nem akarlak traktálni benneteket, mert felesleges. Esetleg majd felrakom instára. Jó ezt az űrhajós madarast a búzakalásszal még iderakom. Túl jó, hogy ne legyen itt! Aztán visszafelé menet volt még ott egy festő is, aki éppen a tájat festette.

Aztán, hogy végképp kínaiak legyünk, még levittek minket a helyi piacra vásárolni. Ez mondjuk engem annyira nem izgatott, szóval sétáltam egy kicsit, ott lőttem ezt a képet erről a szoborról, hogy a modern művészet oltárán is áldozzunk.

Sajnos a szerzetesek áldásáról lemaradtam, mert nem szólt senki, hogy ez éppen történik, mivel kapkodva volt, pedig rám fért volna egy kis szerencse.Aztán volt még ebéd, jó sok késés és végül hazaértem. Nagyjából ez volt a hétvégi kaland, én eléggé imádtam, nagyon szeretem ezt az egészet, még így is, hogy nem voltam 100%-os.